Beszámoló a „Határtalanul” program keretében megvalósult erdélyi kirándulásról

Beszámoló a „Határtalanul” program keretében megvalósult erdélyi kirándulásról
A Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói 2025 tavaszán a Határtalanul program támogatásával Erdélybe látogattak, hogy személyesen is megtapasztalják a külhoni magyarság kulturális örökségét, történelmi emlékeit és kapcsolatokat építsenek határon túli magyar közösségekkel. Az ötnapos tanulmányi kirándulás során gazdag élményekkel, ismeretekkel és új barátságokkal tértek haza.
Az első napon iskolánk tanulói Nagyszalontán megtekintették a város híres építészeti és irodalmi emlékhelyeit. Kiemelt szerepet kapott a nagyváradi főtér, ahol egy rövid előadás keretében megismerkedtek az épületek magyar vonatkozásaival. Ezt követően meglátogatták az Ady Líceumot, ahol Ady Endre életéről, illetve nagyváradi éveiről hallgattak meg egy tartalmas ismertetőt.
A második napon a tanulók bejárták a nagyváradi várat és vármúzeumot, ahol részletes ismertetőt hallhattak a vár történetéről, különös tekintettel a magyar múlt eseményeire. Ezután meglátogatták a nagyváradi állatkertet, majd az Ady emlékházat, ahol a költő verseiből olvastak fel, ezzel is elmélyítve irodalmi ismereteiket.
A harmadik napon különleges élményben volt részük a tanulóknak, hiszen közös programon vettek részt a Kisősi Általános Iskola diákjaival. Ez az együttműködés segítette a határon túli magyar közösségekhez fűződő kapcsolatok építését és megerősítését. A program részeként meglátogatták a Nagy Magyar Barlangot (Pestera Unguru Mare), ahol előadást hallgattak meg a barlang magyar vonatkozású történetéről, majd bejárták a lenyűgöző természeti képződményt.
A negyedik napon túrára indultak Vadu Crisului környékére, ahol megtekintették a Révi Zichy barlangot. A program során ismertetőt kaptak a barlang történetéről, külön figyelemmel a magyar vonatkozásokra, így a tanulók természeti és történelmi ismeretei egyaránt bővültek.
Hazafelé tartva a csoport ismét megállt Nagyszalontán, ahol meglátogatták a Csonka tornyot és Arany János szülőházát. Az itt elhangzott előadás Arany János életét és munkásságát mutatta be, különös tekintettel nagyszalontai kötődéseire. A diákok részletet adtak elő a Toldiból, ezzel mélyítve irodalmi tudásukat.
A kirándulás nem csupán ismeretszerzésre adott lehetőséget, hanem maradandó élményekkel is gazdagította a résztvevőket. A tanulók jobban megértették a határon túli magyarság helyzetét, történelmét és kultúráját. A közös programok révén pedig új barátságokat kötöttek, és személyes tapasztalatokat szereztek a nemzeti összetartozás jelentőségéről. A Határtalanul program célja így maradéktalanul megvalósult.
